Balkán-táncháztól Csonka Piciig

Csütörtök este voltunk Balkán-táncházban, kb 15en. Legalábbis az elnevezése ez volt, de azért voltak magyar táncok is, nekem ez volt a szerencsém. 8 év néptáncolás után azt gondoltam, hogy egy egyszerű körtánc nem fog kifogni rajtam, legyen az bármilyen furcsa páratlan ritmusban is. Ez az elméletem hamar megdőlt, egész pontosan akkor, amikor az első lépés bemutatása után zenére kellett táncolni. Összevissza tébláboltam, nagyon kínosan éreztem magam, még akkor is, ha ezzel nem voltam egyedül.

Maga a táncház egy bolgár étterem hátsó termében volt. 5 tagú zenekar plusz két táncoktató. Ez utóbbiak minden újabb szám előtt megmutatták néhányszor az új lépés(eke)t, és akkor zenére uccu. A közönségből legtöbben rendszeres látogatók, ők kevésbé botladoztak, viszont nagyon együtt éreztek az újakkal. Különösen örültek a nemzetközi vegyes csapatnak. Mondom, a lábaim összegabalyodtak folyton, ezért iszonyatosan koncentráltam a lépésekre, mégse legyen már annyira kínos. Még számoltam is a ritmust, amit pedig általában mélységesen megvetek. Akkor hagytam ezt abba, amikor az egyik szám után odajött hozzám egy cigány bácsi, hogy miért vagyok olyan szomorú táncolás közben, és el kellett neki magyaráznom, hogy nem szomorú vagyok, csak rettenetesen koncentráltam.

Ekkor jött el szerencsére viszont az én időm, amikor a magyar és cigány táncok következtek. Itt meg mások botladoztak, hahaha. Erről Dani jóvoltából videó is készült, bár sajnos féloldalas.


Az utolsó tánc volt ez, egy cigánytánc, ekkor kiderült, hogy a cigány bácsi amúgy énekes, és ő énekelt. Ismertem, úgyhogy legalább a dallamot én is tudtam énekelni. Sajnos a címét viszont nem tudom, aki felismeri, kommentelje már be! Az Ando Drom is énekelte pl. A végén elkezdtem beszélgetni a bácsival, aki nagy örömömre megdicsért, hogy a végén már milyen jól táncoltam. Kaptam tőle névjegykártyát is, kiderült, hogy hozzánk sokkal közelebb, Kreuzbergben is szokott lenni hasonló táncház, lehet, hogy legközelebb elnézünk oda is. Útravalóul még külön számot is kaptam Welitschko bácsitól, egy állítólag nagyon híres bolgár dalt egy Annáról. Édes volt:)

Ma délután viszont a berlini dómba akartunk néhányan menni Bach Máté-passiójára, de sajnos nem volt már olcsó jegy, mire odaértünk. Megpróbálunk majd a jövő vasárnapi Húsvéti oratóriumra időben jegyet venni. Az amúgy is jót fog szerintem tenni a lelkemnek, nekem ugyanis aznap kell szavaznom...

Hazafelé, ha már kulturálódni nem tudtunk, legalább beültünk egy dönerre Nórival. Közben szólt valami szokásos borzalmas rádió. Beszélgettünk, de hirtelen egyszerre hallgattunk el, ugyanis megszólalt az általunk eddig Csonka Pici kiváló előadásában ismert Ding-ding-dong című szám. Utánanéztem, és az eredeti verziót volt szerencsénk hallani, amivel a holland Teach-In nevű együttes megnyerte 1975ben az Eurovíziós dalfesztivált. Igazán felemelő volt, Bach helyett is. Ne maradjon le róla senki, hallgatni itt lehet.

Holnap megyünk a csoportommal Drezdába, ez lesz az első hivatalos utunk. Igyekszem sokat fényképezni. Szerencsére sikerült magamnak időben szobatársat találnom egyébként, és így nem kell a kedves lakótársammal még a szobát is megosztani, az igazi dráma lenne. Tényleg, nem viccből mondom.

Mezőgazdasági és fogyasztódédelmi bizottság

A tegnapi kisebb, bizottsági ülést előkészítő tárgyalások után ma végre elérkezett az első igazi bizottsági ülésem. A múlt héten azért nem volt, mert az rendhagyó hét volt, akkor fogadták el a 2010-es költségvetést. Azért csak most, mert a mostani parlament tavaly októberben alakult meg, és akkor már nem volt elég idő egy új költségvetés kidolgozására. Most viszont megszavazták, április elsejétől fog élni.

A mai ülés nagyon hosszú volt, több, mint 4 órán keresztül tartott. Sajnos nekünk végig kellett ülnünk, mert a képviselőnk beteg, és be kell tudni számolni majd neki mindenről. Ami meg mégsajnosabb, hogy részemről erre nem leszek képes, mert a mezőgazdasági részeket még talán értettem is, na de a fogyasztóvédelmi napirendi pontokat egyáltalán nem. Abból volt több. Nem tudom, hogy bírtam ki, tényleg hosszú volt és unalmas. Csináltam azért képeket, a tribünről ahol ültek a képviselők munkatársai, azaz mi is.

Ami a másodikon a plafonról lóg le, az tényleg egy szalmakorona. Az első képen viszont középről lóg le egy kivetítő, amin a bonni munkatársak jelentkeztek be. Amikor a rendszerváltás után a Bundestag átköltözött Bonnból Berlinbe, akkor az nem történt meg 100%-osan, és még egy jó darabig nem is fog, mert túl sok pénzbe kerülne. Vannak megosztott minisztériumok is, az ELV (Táplálkozás, Mezőgazdaság, Fogyasztóvédelem) is ilyen. Ezért, ha bizottsági ülések vannak, mindig bekapcsolódik videókonferencián Bonn. Néha utazgatnak is, de egy ilyenért minek.

Szóval nagyon unalmas volt az ülés. Ami feldobta, az az elnök volt, aki nekem nagyon szimpatikus. Szintén FDP-s egyébként, úgyhogy már gyakran találkoztam vele. Sokkal később lett vége az ülésnek, mint ahogy tervezve volt, ezért már a vége felé kezdtek elszállingózni a képviselők, nyilván mindenki unta magát. Az egyik nagy vita kellős közepén felszólalt egy csaj a zöld pártból, hogy inkább most azonnal zárják le a vitát és szavazzanak. Teljesen nyilvánvalóan azért, mert az ellenzéki pártoknak éppen akkor kettővel több képviselőjük volt a teremben. Erre az elnök csak úgy foghegyről odavetette, hogy "szeretnéd, mi? csak álmodozzál tovább". Zseniális volt, a csajon kívül persze mindenki röhögött. De akkor már meg kellett vitatni, hogy lezárják-e a vitát, amit sikerült olyan sokáig elhúzni, hogy megérkezett két CDU-s képviselő. Szavaztak arról, hogy azonnal szavazzanak-e a vitában. Az egyenlő azt jelentette, hogy a javaslatot elvetették, szegény zöld nő nem győzött puffogni magában. Főleg, hogy az elnök megint jó hangosan megjegyezte, hogy pech... Ezen azért már csak a kormánypárti képviselők és munkatársak vidultak. És végül persze leszavazták magát az indítványt is, mert az ellenzék nyújtotta be.

Közben pedig elkészült az én képviselőm, Rainer Erdel saját, megújult honlapja is, sőt, új blokkal gazdagodott a kínálat. Címoldalon szerepel, hogy ezentúl Frau Zinai Magyarországról gyakornokként dolgozik az irodában, és rendszeresen be is fog számolni a tapasztalatairól. Az első beszámoló már meg is született (fényképpel persze). A képre kattintva megnyílik az eredeti honlap.

Bolhapiac

Több napos betegeskedés után már nagyon untam magam itthon és mindenképpen ki akartam mozdulni. Olvastam, hogy vasárnaponként rendszeresen vannak bolhapiacok, és mivel a legközelebbi vasárnap, amikor Berlinben leszek, az egy hónap múlva lesz, ezért természetesen azonnal el akartam menni. Nem is csalódtam, igazi kincsekre sikerült lelnem. Az csak a baj, hogy megint esett az eső, remélem, most nem fáztam meg még jobban, mint egy hete a botanikus kertben, mert akkor megint maradhatok itthon.

Belátom, hogy nem túl bizalomgerjesztő az első kép standja, pedig ott vettem a legjobb dolgokat. Mielőtt megvettem volna, rohantam Daniékhoz, hogy azonnal jöjjenek vissza és nézzék meg, hogy az árus nem akar-e átverni, mert túl olcsó volt a kincs. Dani megállapította, hogy semmi trükk nincs, majd unott képpel visszarakta a pultra, és közölte az árussal, hogy 5 euróért nem kell. Végül kaptam kettőt 8ért, de én meg sem mertem szólalni, csak izgultam, hogy sikerüljön az alkudozás, mert addigra a vadászösztön már teljesen elhomályosította a látásomat (csak a kincseket fixíroztam) és semmi másra sem tudtam gondolni, mint arra, hogy nekem ez kell. Ezúton is köszönet Daninak :) Ez után vérszemet kaptam, viszont csak azokhoz a standokhoz mentem a vadászkörutam során, ahol kifejezetten kacatnak látszó dolgok voltak, ott lehetett a legjobbakat találni.
Előzetes reményeim szerint ezen a bolhapiacon mindent lehet kapni, és tényleg. Volt egy csomó kézműves pl kerámiákkal vagy ruhákkal, háztartási eszközök, de ezek nem érdekeltek. Volt kalapos persze, azt nosztalgiából fényképeztem. 3 éves koromból van egy kép egy párizsi hasonló piacról, ahogy rávetem magam egy kalaposstandra, és összevissza próbálok mindent. Azóta vonzanak az ilyen helyek, bár ezzel a maival azért nem voltam tökéletesen megelégedve.
Itt az eredeti, köszi Anya:)
Összességében viszont azt kell mondanom, hogy bolhapiac-fan lettem. A többiek sajnos ma már nem akartak elmenni a másik nagyobb helyre, mert túl sok pénzt költöttünk. Ami igaz is, na de ilyen kincsekért ez semmi sem volt!!! Az összeset nem mutatom meg, mert nem csak magamnak vadásztam, de íme egy válogatás:
Felül két, bohócsapkára emlékeztető ezüst gyertyatartó, középen egy bross (ez inkább bizsu, mint értékes darab), alul pedig az éremgyűjteményem legújabb darabjai (egy 1875ös és egy 1912es német birodalmi pfennig, egy drachma és egy régi peseta, mind 5 értékű). Ezekért igazán nem volt sok a 7.50 euró...

Tárgyalás a francia mezőgazdasági attaséval

A mai nap legfontosabb eseménye számomra egy találkozó volt, amin részt vehettem. Kora délután az FDP-s képviselők találkoztak a francia mezőgazdasági attaséval, ahova mehettem én is. Szerencsére előtte kaptam egy pár anyagot a témáról, az EU közös agrárpolitikájáról (KAP). Nem tudom, hogy mi értelme volt az egész találkozónak, pedig nagyon fontosnak tűnt előzetesen. A francia csaj megjelent egy barna pufidzsekiben és egy miniruciban, egy kifejezetten szuper cipővel megspékelve. És általános kérdéseket tett fel arról, hogy az FDP mit gondol a következő EU-s költségvetésről, persze pontosan a KAP-ról. A képviselők sem vették különösebben komolyan a találkozót, hármukon kívül még ketten voltunk bent, ösztöndíjasok. Abból gondolom csak, hogy nem volt túl nagy jelentősége a találkozónak, hogy mindent értettem. Mindent a KAPról. Utána megkérdeztem a munkatársaktól, hogy tényleg nem volt-e fontos a csaj, és erre a válasz az volt, hogy de, de a képviselők is fontosak. Szóval lazán veszik az ilyet.

A következő kép a képviselőm irodájába járó legnagyobb újságot mutatja. A lap címe Jószág és Hús.

Végezetül itt egy videó, ami a vasárnapi botanikus kertes képeimet foglalja össze, pihentető zenével. Trópusi növények vannak benne, semmi agrárcucc.

Első nap a képviselői irodában

Két hét után végre elkezdődött a program érdemi része és a múlt heti bemutatkozás után belevetettem magam a képviselő melletti munkába. Kicsit sok volt az első nap, főleg ahhoz képest, hogy pontosan egy hónapja nem dolgozom, és ehhez igencsak könnyű volt hozzászokni. Szerencsére azért itt nem kell majd annyira korán kezdenem, olyan 9 körül, de az sem gond, ha f10re érek be. Kivéve, amikor h8kor kezdődik néha a bizottsági ülés, de arról majd akkor panaszkodom, ha eljött az ideje.

Reggel megérkeztem 10 után kicsivel (előtte volt még másik ösztöndíjas, nagyon unalmas program), találkoztam az utolsó kollégával, akivel eddig nem. Ő Dorothee, politológushallgató, heti kétszer van bent, vele fogom közösen használni az asztalt meg a számítógépet, és ő is nagyon aranyosnak tűnik. (Megmutatta, hogy milyen trükköket kell tudni a géphez, és amikor észrevette, hogy nincs bemappelve a belső hálózat, akkor azonnal hívta az IT supportot, ahol megnyugtatták, hogy folyamatban van az ügy, holnapra meglesz. Eközben én vígan kuncorásztam magamban.)

A kora délutáni ülés előtt Martin (szakreferens) elmagyarázta az aktuális témákat, amik futnak a mi bizottságunkban, ami a Táplálkozás, Mezőgazdaság és Fogyasztóvédelem nevet viseli. Nem sokkal később megérkezett Herr Erdel, a képviselő. Szívélyes úrnak tűnik, csak sajnos bajorul beszél. Bár a többiek mondták, hogy még örülhetek, hogy nem Alsó-Bajorországból, hanem Frankföldről származik (kemény törésvonalak vannak Bajorországon belül is). Biztos megszokom hamar. Itt egy kis videó a betekintéshez, Herr Erdel a biogázról beszél.

A képviselő nem nagyon van Berlinben, csak ha muszáj, azaz csak ülésheteken. Hétfőn érkezik, pénteken megy. Mikor ma megjött, mindenki körésereglett, mintha tyúkanyó jött volna meg, nagyon édesek voltak. Látszott mindegyikükön, hogy szeretik a főnököt és tisztelik. Volt egy rövid (kb 20 perc!) hétindító, a főnök beszámolt a múlt heti legfontosabb találkozóinak eredményéről és végigvették a mostani hét highlightjait. Utána azonnal rohantunk az úgynevezett AG (Arbeitsgruppe - Munkacsoport) ülésre. Ez azokból a képviselőkből áll, akik egy bizottságban ugyanahhoz a frakcióhoz tartoznak, plusz a munkatársak persze. Még jó, hogy Martin kicsit felkészített a témákból, így legalább azt tudtam, hogy miről van nagyjából szó. De egyébként nem sok közöm volt a másfél órás megbeszéléshez. Van mit tanulnom még a mezőgazdaság témakörhöz...

Mint kiderült, ez volt a jobbik találkozó, mert közvetlenül ezután következett az AK II (Arbeitskreis - Munkakör), néhány bizottság FDP-s képviselőinek közös ülése. A miénkhez ilyenek tartoznak, mint a pénzügy, költségvetés, gazdaság stb. Ez szerencsére csak 45 perces volt. Szinte minden szót értettem, mégis elmondhatom, hogy összességében egy szót sem értettem az egészből. De ahogy a hátul ücsörgő többi ösztöndíjas arcát elnéztem, ezzel nem voltam egyedül. Pár hét és nyilván jobb lesz.

Az üléseknek olyan későn lett végük, hogy mire leértünk az étterembe, ember sem nagyon volt már, de kaja sem. Valami töltött paprikára, lecsóra és és pörköltre egyszerre emlékeztető dolgot ettem, és a képviselő meghívott welcome gesztusként. Utána ő elrohant a védelmi bizottság ülésére, ahol helyettes tag, mi meg visszamentünk az irodába.

F5 előtt nem sokkal szóltak, hogy a Kunduz vizsgálóbizottság tart sajtótájékoztatót, ha van kedvem, nézzem meg. Persze volt. Nem ez volt az első ülésük, és eddig mind zárt volt. A legkínosabb oka ennek az, hogy valahogy kikerültek a sajtóhoz olyan információk a támadásról, amit a bizottság tagjai sem tudtak akkor még, és azóta áll a bál. A sajtótájékoztatón persze érdemi információ nem hangzott el, de nem is ezért volt érdekes. Késtem két percet, akkor már javában ment. Mint megtudtam némi kérdezősködés után, a képviselők azt gondolják, hogy egyszerűen nem teszik meg az újságírókkal azt, hogy nem kezdenek pontosan. Szimpatikus hozzáállás, ha persze vannak is kivételek.Rögtön utána kezdődött egy másik sajtáj az FDP-toronyban. A Reichstagnak négy tornya van, mindegyik egy frakcióhoz tartozik, illetve a Linke és a Zöldek megosztanak egyet. Ezt a frakcióvezető tartotta, aki Guido Westerwelle valamelyik félresikerült mondását próbálta meg kimagyarázni.

Ez s sajtáj csúszott kicsit, mert meg kellett várni a képviselőket, akik a frakcióülésre érkeztek. Közben beszélgettem egy sráccal, aki nagyon készségesen válaszolt minden kérdésemre, és egyébként nagyon hasonlított G Fodor Gáborra. Kis színesként elmesélte azt, hogy a képviselőknek nincs az ülésre fix helyük, oda ülnek négy évig, ahova az első frakcióülés alkalmával kerültek. Általában mindenki olyan max 5-10 perccel korábban szokott érkezni egy ülésre, kivéve az elsőnél, amikor van, aki már másfél órával korábban ott toporog az ajtóban, hogy jó helyet szerezhessen magának. Vannak dolgok, amik nem tűnnek annyira idegennek itt sem :)

DDR múzeum

Ma délután elmentünk az egyik magyar lánnyal, Nórival a DDR múzeumba. Mindenkinek kötelező program, aki Berlinbe jön, zseniális múzeum. Nem csak kedvesen-viccesen van megcsinálva, hanem ráadásul még interaktív is, minden meg lehet fogdosni. Még a rendes és a szocialista kávébab közötti különbséget is. A kiállításnak eléggé az elején van egy Trabant, persze azt támadtuk le először. Be lehetett indítani (már ha sikerült), de eltartott egy darabig, mire megtaláltam a kulcs helyét. A kuplungot már nem találtam, a sebváltót sem - hiába, 2002ben tanultam vezetni egy Toyotán.Voltak tipikus DDR zenék is - mindennél súlyosabbak... A zene helyenként még rendben lenne, na de a szövegek! Csak a linkeket adom meg, lehet hallgatni. És nagyon remélem, hogy a megfelelő évtizedek ellenére Marci barátom nem ismeri ezeket a zenéket...

Puhdys-Wenn ein Mensch lebt (Ha egy ember él)

City - Am Fenster (Az ablaknál)

Renft - Rockballade vom kleinen Otto (Rockballada a kis Ottótól)

Udo Lindenberg - Sonderzug nach Pankow (Különvonat Pankow-ba)

Volt külön divatrészleg is:) Ezt különösen az ízlésrendőrség rajongóinak ajánlom, számomra is igazi kincsesbánya volt! Volt egy szekrény, telistele divatos ruhákkal, íme a legjobb összeállítások eredménye:

A Sandmännchenre tisztán emlékszem, 20 év távlatából is, kb olyan, mint nálunk a TV maci. Csak neki (a homokemberkének) kecskeszakálla van, helikopterrel érkezik, játszik a gyerekekkel, majd a végén valamilyen csillogó port fúj az arcukba, amitől elalszanak. Hmmm...

A múzeum után találtunk egy orosz boltot, ahol volt valami, ami nagyon hasonlított a túró rudira. Vettünk tesztelés céljából egy simát meg egy mogyorósat, az íze is hasonló volt a magyaréhoz, de azért nem volt az igazi...

(És szerencsére a mélyen vallásos amerikai csávó nem hívott ma, úgyhogy egyelőre megúsztam a misézést!)

A többi ösztöndíjas

Mostanra azért már kezdek megismerni pár embert, és ott lakom, ahol nagyjából mindenki más is. Sorházak, persze panel, de jó a közlekedés és tényleg minden ösztöndíjas együtt van, ami kb 110 embert jelent. 5 csoportba vagyunk beosztva, úgy, hogy az egy országból jövők ne legyenek együtt. Ahol több ember van egy országból, mint csoport, ott persze nem. Mi magyarok öten vagyunk pont, szóval csoportonként egy. Kicsit féltem előre a magyaroktól, külföldön azért általában nem szoktam keresni ezt a társaságot. De szerencsére nagyon kellemes csalódás volt a csapat, sokat is vagyunk együtt.

Ellentétben például a lakótársammal, a bosnyák lánnyal, aki szegény nem nagyon van a helyzet magaslatán. Aranyos meg kedves, de körülbelül ennyi a pozitívum, amit el tudok róla mondani. Igyekszem hipertoleránsnak lenni, azaz nem visszaszólni a hülye megjegyzéseire, amiket nem rosszindulatból tesz szerintem, csak egyszerűen nem érti, hogy miért kéne néha megválogatni a szavait. De most már gátlástalanul magamra csukom az szobám ajtaját, ha unom (ezt hamar szokott bekövetkezni), mert szegény egyfolytában beszél. Nem is nekem igazából, csak úgy beszél, kommentálgat, fecseg, de a legjobb szó mégiscsak az, hogy zsörtölődik. Mindenen.

A saját csoportom csak azért lényeges, mert az öt hónap alatt nem leszünk végig Berlinben, hanem hétszer mindenféle politikai alapítványok 3-4 napos tréningjein fogunk részt venni, szerte az országban. Illetve ebből egy Brüsszelben lesz. Szóval azért jó megismerni jobban a többieket, mert elég sok időt fogok velük együtt tölteni. Szerencsére nem csak olyanok vannak, mint a lakótársam, Seki, hanem teljesen normálisak is. Az eddigi kedvencem pl az örmény Andranik, aki igazából nem is örmény, hanem hegyi-karabahi. Valamelyik nap beültünk egy kávéra, ahol aztán 30 percben egy másik örmény sráccal összefoglalták nekem a kaukázusi helyzetet, Grúzia kivételével. A csoportom két orosz lánya is elég szimpatikus, az egyikük ráadásul Budapesten tanult az Andrássy egyetemen két évig, úgyhogy nagyon szeret velem Pestről "nosztalgiázni".

Általában elég laza a hangulat egyébként, így, hogy majdnem mindenki egy rakáson lakik. Az emberek egyfolytában átmászkálnak egymáshoz. Pl múlt szombaton volt az első nagyobb buli az egyik lánynál, de most szerdán meg az egyik román srácnak volt a szülinapja, és áthívott minket magához. Csoporttársam, és elvileg csak a csoportot hívta, de hát elterjedt a buli híre. Nem különösebben zavarta, mert az volt a szabály, hogy ha egy új lány megérkezik, akkor annyi puszit kell adnia Edinek, ahányadikként érkezett. Egészen 28ig, mert annyi éves lett Edi. Szerencsére csak kilencedikként érkeztem, az is megterhelő volt.

Ami viszont kifejezetten ijesztő és a bulin történt, az egy beszélgetésem volt egy amerikai sráccal. Arról beszélgettünk, hogy a különböző országokban mit jelent konzervatívnak vagy liberálisnak lenni. Mondta, hogy ő nagyon konzervatív (kaliforniai, tényleg nagyon konzervatív társadalmilag, és kicsit úgy néz ki, mint a saját kormányzója...). Mondtam, hogy nálunk Magyarországon biztosan inkább liberálisnak számítana, mert nagyon hevesen érvelt a szabad piac mellett, mindent hagyjunk a maga útján menni, ne avatkozzon be az állam stb. Azért sikerült a nyulat kiugrasztanom a bokorból, amikor mosolyogva rákérdeztem a melegházasságra. A gondolattól is felháborodott, én viszont nagyon jót szórakoztam. Ezután viszont sajnos rátértünk a vallás kérdéseire. Kiderült, hogy ő nagyon vallásos, rendszeresen jár is templomba, természetesen itt, Berlinben is. Annyit mondott, hogy egyszer régen öngyilkos akart lenni, és utána tért meg, abban, hogy rendbe jött, isten nagyon sokat segített neki. Jellemző volt az a mondata, hogy ő jobban tudja, hogy isten létezik, mint azt, hogy vele szemben állok, márpedig vele szemben állok. Az ember lánya meg mi mást tud mondani egy üveg finom rozé után egy kétméteres vadul térítő amerikainak, mint azt, hogy nem zárkózik el a témától, de nem vallásos? Hát, nem hitte el, szerinte a kulturális vonatkozásoknál sokkal több is van a kereszténységben. És mivel a múlt vasárnapi templom nem tetszett neki, most vasárnap egyenesen a dómba megy, menjek el vele, akkor megkapom a kultúrámat is. Nem volt mit tenni, kénytelen voltam megadni a számomat. Azt hiszem, sürgősen ki kéne találnom valami jó okot, hogy miért nem akarok vele misére menni...

Két hete Berlinben

Már két hete vagyok Berlinben, mégis csak most üzemelem be a blogot. Persze lustaság miatt nem készült el eddig, de rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb egy helyre, mindenki számára hozzáférhetően beszámolni mindenről, mint e-mailben, egyesével.

És akkor kezdjük az elején. Megérkeztem két hete pénteken Berlinbe, a hétfői hivatalos kezdés előtt kicsit még körül akartam nézni a városban. Később kiderült, hogy ez igazából teljesen felesleges volt, mert még mindig nem történt semmi érdemi. Két hét alatt olyan programjaink voltak, hogy be kellett menni az egyetemre egy papírért, és ez volt mondjuk egy napra. Biztos azt gondolták, hogy akklimatizálódjunk, de azért ezt talán jobban is meg lehetett volna szervezni. Nem baj, volt min puffogni közösen.
Azt, hogy melyik képviselőnél fogunk dolgozni, szintén csak most hétfőn mondták meg, miközben kiderült, hogy többen már régóta tudják. Elvileg semmi jelentősége nincsen, de az én esetemben lehet, hogy jól jött volna egy kicsit több idő, hogy hozzászokjak a gondolathoz.
Az előzetes papírokon bejelöltem, hogy első helyen az FDP-hez, második helyen pedig a zöldekhez szeretnék menni, szerencsére ezeket általában figyelték is, egy FDP-s képviselőnél fogok dolgozni. De hát a témaválasztás már egy kicsit más téma, ugyanis a képviselőm mezőgazdász, és ekként a mezőgazdasági bizottságban dolgozik, oda is kell majd besegítenem. EU-s közös agrárpolitika, ilyenek. Nyilván nem jelöltem meg érdeklődési körként. A környezetvédelmet igen, és a fickó alapított valami biomassza-erőművet is a körzetében, ahol benne is ül a felügyelőbizottságban, ami szerintem nagyon érdekes lesz. Megyek majd körülnézni a körzetébe is, mindenképpen meg akarom nézni azt az erőművet. Ja, és azt nem mondtam még, hogy honnan jött a képviselőm: Bajorországból. Egy bajor FDP-s mezőgazdásszal fogok dolgozni a következő 4,5 hónapban. Like.
Tegnap egyébként voltam az irodában bemutatkozó beszélgetésen, ahol a képviselő úrral nem találkoztam ugyan, de a többiekkel igen. Az irodában van egy ötvenes titkárnő, aki elsőre elég furának tűnt, de miután többször félbeszakította a megbeszélésünket, hogy kávét hozzon, vagy jelezze, hogy szerinte nem kéne túl sokat dolgoztatni szegény gyakornoklányt, hanem inkább el kéne küldözgetni ide-oda Berlinben, hogy megismerje a várost, azonnal szimpatikusabb lett. Szerintem jóban leszünk. Rajta kívül van még egy részmunkaidőben dolgozó lány, akivel nem találkoztam, és a két srác. Az egyik az irodavezető, aki nekem tulajdonképpen a főnököm lesz azt hiszem. 30 körüli lehet, a másik, tanácsadó srác velem egyidős. Ő a bizottsági munkákkal foglalkozik. Megnyugtattak, hogy mindketten újak a képviselő úrnál (aki meg a Bundestagban új), és egyiküknek sem volt előtte semmi köze a mezőgazdasághoz, szóval nem kell izgulnom. Hétfőn már megyek mindenféle bizottsági ülésekre, nyilván semmit nem fogok érteni az egészből, de azért igyekszem találni legalább egy részterületet, ami érdekel. Mert végülis mindegy a téma, a lényeg szerintem az, hogy jófejek legyenek az emberek. Az első benyomás mindenkiről jó volt, szóval egyelőre emiatt nem izgulok.
Érdekes egyébként, hogy az irodavezető srác, Matthias eddig egy CDU-s képviselőnek volt a tanácsadója, és onnan hívták át egy FDP-s képviselőhöz. Ez nálunk elképzelhetetlen lenne. A másik srác (Martin) tagja a pártnak és az ifjúsági szervezetnek is, de különösebben egyik helyen sem volt aktív. A képviselő úr szintén nem, inkább csak Bajorországban, de hát azért annyira ott sem. Szóval az FDP-be nem nagyon fogok asszem jobban belelátni. Azt azért megígérte a Matthias, hogy megpróbál bevinni a frakcióülésekre néha, de általában nem fog menni, mert nem szeretik ilyen helyzetekben a nyilvánosságot (itt sem).
És a legfontosabb információval is elláttak: ha este otthon nincs kedvem főzni, vagy unom a lakótársakat, nem lesz gond, mert szinte minden napra esik valamilyen esemény, ahova elmehetek. Majdnem mindegyik unalmas, de van ingyen kaja:)
A parlamenti belépőnk egyébként megvan egy hete, akkor megyek be a Bundestag bármelyik épületébe, amikor kedvem szottyan rá, nagyon menő. És nagyon jól is néznek ki az épületek egyébként, mindegyik irodaházat az elmúlt évtizedben építették. A Reichstagot persze nem, de a kupoláját szintén nem olyan régen. Képek a Facebookon találhatók.