Drezda, Bautzen, Pirna

Tegnap este hazaértünk az első kirándulásról. Drezdában voltunk négy napot, illetve a harmadik napon a környéken mentünk el két kisebb településre. Még egyik helyen sem voltam soha előtte, úgyhogy örültem, hogy láthattam. Nem mintha persze lenne bármilyen része Németországnak, amit annyira ismernék, hogy unhatnám. A szervezés nagyon jó volt abból a szempontból, hogy voltak vezetések is a városban, de elég szabadidőt hagytak arra is, hogy magunktól mászkáljunk, vagy azt csináljuk, amihez éppen kedvünk van. Első nap csoportos városfelfedezés volt, minden kisebb csoport kapott egy feladatsort, amit ha megoldottunk, akkor megkaptuk az étterem nevét, ahol este a vacsora volt. Megküzdöttünk néhány kérdéssel, de legalább jól elszórakoztunk vele. Közben az utcán megkértünk valakit, hogy csináljon rólunk egy csoportképet, íme:
Amikor viszont visszanéztem a képeket, felfedeztem, hogy a leányka magáról is készített egy képet. Nem vette észre, hogy fordítva tarja a kamerát, mikor szóltam neki, úgy tűnik, már késő volt, és megörökítette magát is. Szerencsétlenen napokig röhögtünk.

Drezda egyébként furcsa város. Először vasárnap délután-este láttuk, és nagyon kihalt volt. Ehhez még hozzájárult a város ellentmondásossága. 1945-ben szinte a teljes várost lebombázták, az egészet újra kellett építeni. Viszont nem mindent állítottak helyre, sok helyen sokkal egyszerűbb volt panelépületeket felhúzni. De ezek nem negyedekre különülnek el pl, hanem egymás mellett állnak. Itt egy régi, renovált ház vagy a Zwinger, az utca másik oldalán meg egy panelsor. Rettenetesen nyomasztó volt. A képekből ez azért szerencsére nem annyira látszik. Azért mondom, hogy szerencsére, mert mégiscsak jó volt az a Drezda.

Megnéztük a híres Frauenkirchét is, ami polgári összefogás eredményeként épülhetett újra. Kívülről egész szép, szépen megcsinálták. Belülről viszont sokkolóan giccses volt, a műbarokk elemeknek és színeknek köszönhetően olyan volt az egész, mint egy gyümölcsfagyi kehely, megszórva egy kis darált dióval. Nem is csináltam képet róla. Meg arról sem, amikor beültünk a helyi romkocsmák egyikébe, meg amikor az Újvárosban sétáltunk. Ott végre láttam egy kis rendes életet is, akkor szerettük meg a várost.

Kedden azért mentünk Bautzenbe, mert ott volt a hírhedt börtön, ahol a DDR a politikai foglyait tartotta. A XX. század legelejétől börtön volt, de az újraegyesülés után inkább múzeumot csináltak belőle, nem maradt meg börtön. Akaratlanul is sokszor a Terror Háza jutott eszembe a vezetés közben. Miközben érezhető volt a hely nyomasztó szelleme, egy pillanatig nem éreztem, hogy direktbe össze akarnák szorítani a torkomat. Tökéletesen tárgyilagosan magyaráztak el mindent, de ugyanakkor nem érzéketlenül. Pedig egy pár dolgot látott az az épület is.
A második kép már a városban készült. Ezt nem is érintette annyira a háború, és fel is újították rendesen 20 éve. Olyan volt az egész, mint egy kis ékszeres dobozka, nagyon cuki a városka. Pirna is, ami a következő állomás volt. Ott fényképeztem a következő házat, aminek a tetején a Sachsenben nagyon jellemző "szemek" vannak.
Drezdában még voltunk az utolsó napon a Max Planck intézet genetikai részében. Voltak génmódosított zebrahalak, meg a nagy szenzáció, az axelotl. Ennek a furcsa állatkának az a különlegessége, hogy korlátlanul tudja magát regenerálni. Nem csak a farkát, mint a gyík, hanem a végtagjait is, sőt, ha a szívének 40%-át kivágják, akkor azt is újra tudja növeszteni. A sztárpéldányt Caroline-nek hívják, tényleg nagyon édes.