Heinrich Böll Alapítvány, Drezda

Az előző bejegyzésben már leírtam a helyszínt, most a programokat fogom. Összesen az öt hónap alatt a csoportunkkal 6 különböző alapítványi utazásunk van. Nekünk az elsőt a zöld párt alapítványa szervezte. Én nem különösebben lepődtem meg az alapítványok intézményén, de mint kiderült, ez a forma kizárólag Németországban és Magyarországon létezik. Persze a németeknél máshogy, mint otthon. A legfontosabb különbség, hogy az alapítványok nem csak papíron csinálnak úgy, mintha függetlenek lennének, hanem tényleg törekszenek is erre, nem szellemileg, hanem pénzügyileg. A két legérzékletesebb példa, hogy az alapítványok vezetését a tagság választja (nálunk se tagság, se választás), és annyira vigyáznak arra, hogy nehogy bele lehessen kötni a párt kampányfinanszírozásába, hogy a választások előtt az alapítványok inkább nem is szerveznek semmilyen nyilvános eseményt (hát ez sem így van nálunk).

A tréning témája egyébként meglepő módon nem a környezetvédelem volt, hanem elsősorban a sachseni szélsőjobb. Ebben a tartományban valamiért különösen erősek a nácik. Igen, náciknak hívja őket a közbeszéd, akár nyíltan is, nincsenek ebből a szempontból skrupulusok. A párt szavazataránya szerencsére már nem olyan nagy, mint pár éve még volt, viszont a mindennapi erőszak és idegenellenesség nem nagyon csökkent. Voltunk két előadáson Pirnában, ahol különösen erősek a nácik. Az egyiket egy civil szervezet vezetője tartotta, akik az áldozatok segítésével foglalkoznak. Nem csak jogi, de akár pszichológiai segítséget is nyújtanak, persze csak akkor, ha igény van rá. Annyira jól működnek már, hogy ha valami, szélsőségekhez kapcsolódó esemény történik a városban, a rendőrség sokszor hozzájuk fordul információkért. A másik előadás szintén egy civil kezdeményezésről szólt. Ők azt akarják elérni képzésekkel, hogy ha az emberek látnak valamit az utcán, akkor ne nézzenek félre, hanem lépjenek közbe, és ha tudják, akadályozzák meg, hogy nagy baj történjen. Ezek nagyrészt akkor jöttek létre, amikor Sachsenben megerősödött a náci párt, közösségi ellenreakcióként.

A legérdekesebbek persze mindig a beszélgetések voltak, amikor sokan elmesélték, hogy az ő országukban hogyan működnek a dolgok. A 21 ember 19 különböző országból jött, szóval voltak különbségek rendesen.

A társaság egyébként tényleg jó volt. Előzetesen is azt gondoltam, hogy jó lesz az utazás, de azért az emberektől féltem kicsit. De abszolúte kellemes csalódás volt. Voltak klikkesedések, voltak pletykák, sztorik, de nem szakadt szét a csapat igazán. Egyetlen ember volt, aki láthatóan kilógott, az a szerencsétlen lakótársam volt. Szegény, nem csak hogy nem tudta követni sokszor az eseményeket, hanem ennek még hangot is adott, ilyenkor láttam a többiek arcán a megütközést. Sajnos nem tudom megállapítani, hogy mennyire érzékelte a helyzetet. A legkínosabb jelenet a búcsúkörben volt, tehát a negyedik nap végén. Akkor az egyik fiú megszólította a lányt, de a vezetéknevét mondta. A srác egy jólelkű kisfiú, teljesen egyértelmű volt, hogy nem direkt csinálta, hanem azt hitte, hogy az a vezetékneve. Ami persze a srácról is elmond egyet s mást, de érzékelteti azt is, hogy mennyire nem volt benne a társaságban a lány. Erre bután elkezdett vihogni, hogy az nem a keresztneve, és zavarba is jött egy kicsit, de aztán meg mondta tovább a véleményét. Erre mondom, hogy nem tudom megállapítani, hogy érzékeli-e a helyzetet. Lehet, hogy csak nagyon jó színésznő. (Amúgy ma végre rászántam magam a hetek óta a levegőben lógó probléma artikulálására, szóltam neki, hogy ha legközelebb szeretne enni valamelyik kajámból, akkor előtte kérdezze meg. Eddig ugyanis nyugodtan eszegette a mézemet, majonézemet, mustáromat stb. Ez persze önmagában nem lenne gáz, de gyakorlatilag megette az egészet, szó nélkül, és unom, hogy folyton újat kell vennem. Mondta, hogy oké, de úgy egy perc múlva megkérdezte, hogy azt a jó kis szószt hol vettem, mert az neki mennyire ízlik. Egyszerűen köpni-nyelni nem tudtam erre.)

Ami a legjobban összekötötte a csapatot, az az állandó alvás volt. Esténként persze voltak bulik, ez mégsem indokolta azt, hogy amint elkezdődött egy előadás, elkezdtek kókadozni a fejek. Voltak persze unalmasabbak is, de a legjobbakon is elaludt mindig néhány ember. Nagyon kínosan éreztük magunkat, de nem nagyon tudtunk ellene mit tenni. Én úgy próbáltam kompenzálni a pár perces kimaradások után, hogy amikor cserébe felébredtem, gyorsan feltettem néhány kérdést, vagy elmondtam, hogy a tárgyalt helyzet hogy áll Magyarországon, ez be is jött. Ráadásul a szállás fantasztikus volt, az ágyak pl sokkal, de sokkal kényelmesebbek voltak, mint a berliniek, úgyhogy az is központi téma volt. Az szervezők meg is jegyezték, hogy de álmos egy csoport vagyunk. Nem volt szerencsére gáz, mert egyrészt lazák voltak az alapítványosok, meg nyilván látták, hogy egyébként nagyon élvezzük az egészet.

Most Németországban hosszú hétvége következik, mert nem csak a húsvét hétfő, hanem a nagypéntek is szünnap. Nagyon sokan hazamentek vagy elutaznak valahova pár napra, pl Amszterdamba. Én sajnos nem mehetek a rohadt választás miatt. Csak tudnám, mi értelme van szavaznom...

Plakátok az utcáról:
(Németország szar és erre ti vagytok a bizonyítékok.)(A fasizmusnak égnie kell.)