Halle

Mikor anyáék hazamentek Berlinből, Bencével becsatlakoztunk hozzájuk Halléig. A városka azért érdekes, mert ott töltöttünk 1989-1991 között két évet. Közvetve vagy közvetlenül, de a család minden tagja nagyon sok pozitívumot köszönhet ennek az időszaknak. Én pl itt tanultam meg németül, ami nélkül többek között nem lennék most Berlinben. Igazán kár lenne.

A többiek utoljára másfél éve voltak ott, én 19 éve. Mégis, voltak emlékeim, magam is meglepődtem, hogy némelyik mennyire pontos volt. És persze volt, ami nem, de ez a kevésbé furcsa talán. A városból semmire sem emlékszem, de szerintem nem is nagyon volt nekem közöm hozzá. A környéken jártam oviba, aztán iskolába, és folyton az utcán játszottam a barátaimmal, de azt is a környéken.

Csak egy házsornyira volt az óvodám:
A konyhaablakból lehetett látni az iskolámat, a Talamtschulét. Ma már nem így hívják.
Ez pedig a házunk, Schülershof 2.
A negyedik emeleti, baloldali lakás volt a miénk (itt felülről a második.)
Ami legfelül középen látszik ablak, amit egy kicsit eltakar egy ág, az volt a hálószobám.
Ezen a lejtőn tanított meg a Bence rengeteg esés árán biciklizni.
Ezt az érmét pedig a régi házunk előtt találtam. Gondoltam, hátha szerencsét hoz.
Majd egyszer biztos szerencsét is fog hozni, de nem akkor éppen. Ugyanis Bencével Berlinbe egy ún Mitfahrergelegenheittal mentünk volna vissza. Ez úgy működik, hogy ha valaki autóval utazik valahova, de nem akar egyedül menni, akkor meghirdeti a szabad helyeit, akik meg bejelentkeznek rá, fizetnek neki valamennyit. Jóval olcsóbb, mint a vonat. A mi leendő Mitfahrerünk pedig írt egy sms-t, hogy bocs, de lerobbant az autója, nem megy Berlinbe. Mi addigra már Halléban voltunk, és nyilván mindkettőnknek időre kellett visszaérnünk. Nagy nehezen találtunk egy kávézót, ahol volt net, és kerestünk egy másikat, az utolsó előtti pillanatban. Végül találtunk, és nagyon hamar fel is értünk, nem késett el egyikünk sem.

De egy vicces jelenet volt az autóban. Újabban rá vagyok kattanva arra, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt egyek, és vettem magamnak az útra Halléban egy előre elkészített gyümölcssalit. Mi hátul ültünk, és mikor elkezdtem enni, előre nyújtottam a tálkámat, hogy kérnek-e belőle a többiek. A söfőrlány nem kért, az anyósülésen ülő kopasz fiatalember viszont azonnal magához vette a salit, és a felét befalta. Mi csak lestük hátulról, hogy vajon mikor adja vissza, nagyon kellemetlen volt. Nem tudom, mit gondolhatott, mert egy idő után lerakta maga elé a megmaradt salátát. Talán hogy hátha jó lesz az még később. Na, akkor kértük vissza. Így jár, aki udvarias :)