IPS-est

Túl vagyunk a búcsúesten. Nem tudni, miért, de a program kvázi búcsúestnek is beillő rendezvénye már június 16án megvolt, azaz másfél hónappal a zárás előtt. A pozitívuma viszont kétségtelenül az, hogy az embert ilyenkor elfogó melankóliát könnyen el lehet nyomni azzal, hogy nem, még nincs vége. Minden évben van egy téma, amit az öt csoportnak ki kell fejteni. Idén a nagyon fantáziadús "20 évvel később" lett a cím, értsd, 20 évvel Németország újraegyesülése után. Abból is látszik, mennyire tetszett általánosan az ötlet, hogy az 5 csoport közül senki sem a klasszikus megoldásokat preferálta. Az egyetlen megkötés az adott témán kívül az volt, hogy 5 percbe bele kell férni. Ez utóbbit szintén tágan értelmeztük.

A mi csoportunk talán utoljára fogott bele a közös gondolkodásba, és nem is ment flottul utána sem a dolog. Pont Gummersbachban voltunk közös utazáson, amikor egy teljes estét töltöttünk el a koncepció kitalálásával. Ami az lett, hogy párhuzamos híradóban mutatjuk be, hogy mi lett volna, ha nem omlik le a fal. Szerintem zseniális ötlet, remélem, nem kell külön kihangsúlyoznom, hogy kinek az ötlete volt:)

Találtunk három aktuális témát, és mind a háromhoz két-két videót csináltunk, egyet nyugati, egyet pedig keleti szempontból. A három téma: pénzügyi válság (NY: megkeseríti az életünket, csak a keletiek hitele menthet meg minket; K: tömeges kivándorlás keletről nyugatra és fordítva is, a megoldás a keleti rész belépése a schengeni övezetbe), a választások (NY: Észak-Rajna-Vesztfáliában hosszú idő óta húzódnak a koalíciós tárgyalások, szinte eredménytelenül; K: a szavazók lelkesek, 120%-os a részvétel stb), hamufelhő (NY: megbénult Európa közlekedése; K: a legszebb országban, az NDK-ban mindig szép az idő, miközben a háttérben láthatóan gyülekeznek az esőfelhők). A témákat persze nem az egész társaság dolgozta ki, hanem három csoportra oszlottunk, de ezt elérni nagyon sokáig tartott. Azt akarták többen, hogy ne csak a nagy témákat határozzuk meg húszan, hanem a filmek forgatókönyveit is együtt csináljuk meg. Hogyne.

A legsürgetőbb dolga a válságcsoportnak volt, mert egy hétre az első megbeszélés után mentünk Brüsszelbe, és ott akarták a nyugati részt forgatni. Az elég menő is lett, az amerikai srác kiállt az EP elé, elkezdett beszélni a mindent maga alá temető válságról, miközben brutálisan nagy és drága autók mentek mögötte folyamatosan a háttérben.

Én a hamufelhő csoportban voltam. Az első részt természetesen a Tegel repülőtéren vettük fel. Iszonyatosan sokat nevettünk. Önmagában a helyzet is vicces volt, hogy a kamera előtt a riportert játszó lány folyton elrontotta a szövegét, de ami a legviccesebb volt, az az emberek arca, akik elsétáltak mellettünk és meghallották, hogy újra hamufelhő bénítja meg Európa légterét. Az aduászunk pedig egy Barack Obamával készült interjú volt, aki szegény szintén Berlinben rekedt. Őt a karabahi srác játszotta, aki derekasan megküzdött az egyetlen angol mondatával, de végül az is összejött. A következő képből döntse el mindenki maga, hogy miért Andranik játszotta Obamát:
A keleti részt az Alexanderplatz mellett forgattuk, a kazah lány segítségével még a nap is kisütött.
Mi remekül szórakoztunk a forgatás meg a vágás közben, de persze féltünk, hogy a közönség hogy fogja fogadni a produkciónkat. Sosem lehet kiszámítani, hogy ami szerintünk nagyon vicces, az másoknak hogy jön át. Végül nagy siker volt. Egyébként én magam nem szereplek a videókon, mert én voltam a nyugati híradó bemondónője, tehát én voltam az egyik, aki live szerepelt az IPS-esten. Az észt lány volt a keleti bemondó, közöttünk pedig a többiek felálltak a falat reprezentálva. Ami a végén persze leomlott, mert rájöttünk, hogy egyik rendszer sem teljesen fekete vagy fehér, igyekezzünk mindegyikben a pozitívat megtalálni, morzs-morzs egy-két könnycsepp. Készültek ugyan képek a színpadi szereplésünkről is, de sajnos egyet sem láttam eddig, ami ne lett volna nagyon elmosódva.

Az előadások végén pedig következett a buli, aminek jó alapot adott, hogy minden ország kapott egy fél asztalt, amin bemutathatta magát. Mi így oldottuk meg:
Híres magyarok, mindenféle képek a falon, Szerbia kicsit átnyúlt.
És a terülj-terülj asztalkám Vera-féle bögrés mákossal, Nóri-féle pogácsával, valamint szalámival, Piros Arannyal, Sport szelettel és sok-sok Unicummal. Mind egy szálig elfogyott minden, először persze az Unicum, nem győztük töltögetni, tukmálásra olyan nagyon nem volt szükség. Íme a magyar leányok (Anna, Vera, Viki, Nóri):
Nekem külön jól esett, hogy csomóan megállítottak gratulálni a bulin. Amire egyébként nem csak az ösztöndíjasok voltak hivatalosak, hanem az irodai kollégák is. (Tőlem a két srác jött el. Matthiasszal tök jól eldumcsiztam, a Gumimaci pedig azonnal vad evésbe kezdett, amit csak akkor hagyott abba, amikor hazament.) A gratulációk nagyrészt annak szóltak, hogy milyen szépen beszélek németül. Volt, aki hangosan elkezdett puffogni az asztalunk előtt, szalámit és Unicumokat dobálva magába, hogy az est moderátorai milyen szarok voltak, miért nem én csináltam az egészet. Egészen belepirultam a dicséretekbe:)