Az utolsó alapítványi utunk az előzőhöz hasonlóan szintén vegyes hangulatban indult. Egyrészt még jókedvűek voltunk az előző esti Mojito-partitól, másrészt meg nagyon kínos volt a továbbra is egyre csökkenő létszám. A 22ből szerdán 17en voltunk, péntek délután már csak 10en, de ez nem csak a programon múlt. Ez utóbbival kapcsolatban ugyanis elég erős előítéleteink voltak, mert a Rosa Luxemburg a Linkének, azaz a német szalonkomcsi pártnak az alapítványa.
Az első napon volt végülis csak politika közeli témaválasztás, de akkor sem csak a pártról volt szó, hanem pl világtörténelemről is (ennek semmi értelme sem volt, csak annyi volt közben a vicces, hogy a szemináriumvezető komcsi közben az alkotmányt olvasgatta). A délelőtt borzasztóan unalmas volt. Valamiért az idő felét arra tervezték, hogy majd kérdezünk, mert ez az utolsó alapítvány, amit meglátogatunk, mostanra biztos felgyülemlett bennünk egy csomó kérdés. Arra viszont nem gondoltak, hogy egyrészt azokat a kérdéseket már régen feltettük, másrészt minden alapítvány nagyjából ugyanúgy működik, tehát nagyjából mostanra átlátjuk a dolgokat. Mivel nem voltak kérdéseink igazán, ezért nagyon korán ebédeltünk, már f12kor. Az ebéd nagyon ínycsiklandó volt, leves, rengeteg szendvics meg csomó édesség. A lett lánnyal hasonló problémákkal küzdöttünk, méghozzá azzal, hogy nagyon hirtelen elfogyott a júniusi ösztöndíjunk, jóval a hónap vége előtt. És akkor jött a zseniális gondolat, hogy ne kelljen éheznünk, kölcsönkérünk egy kis kaját a kommunistáktól. Alig vártuk, hogy a szervezők kitegyék a lábukat az étkezőből, azonnal összecsomagoltunk pár szendót reggelire. Isteni finom volt másnap :)
Ezen kívül is volt szerencsére jó része a napnak, méghozzá egy csaj előadása a Linkéről. Nagyon korrekten beszélt a pártról, a problémáikról, az alakulásról, mindenről. Még a nyíltan provokatívnak szánt kérdéseinkre is mosolyogva válaszolt, méghozzá nagyon jól. Persze nem értettem vele egyet sok mindenben, de egy minden szempontból korrekt elemzést és értékelést kaptunk. Kalap le.
Másnap reggeltől már nem volt pártpolitika. Délelőtt a Wannsee-nél voltunk, abban a házban, ahol a hírhedt Endlösung született. Az nagyon érdekes volt. Két kép csak a rövid összehasonlítás kedvéért. Így néz ki a tárgyalóterem most:
És így nézett ki a negyvenes években:
Ez pedig csemege a németül tudóknak, kiállított szórólap a múzeumrészlegen:
Wannsee után Berlin-Karlshorstba mentünk, ahol a németek aláírták a második világháború után a fegyverletételt. Most ott német-orosz múzeum van, nem különösebben érdekes, ha valaki nincs elájulva a katonai dolgoktól, én nem voltam. De itt a terem, ahol hivatalosan véget ért a háború, a zászlók még az eredetiek:
Délután még elmentünk Berlinnek arra a részére, ahol a falból a legnagyobb rész megmaradt (Bernauerstraße), és ott még arról is volt előadás, szerencsére érdekes volt, mert addigra már nagyon fáradtak voltunk. Egy részen felépítették az eredeti konstrukciót, tehát nem csak a fal, hanem az előtte lévő ütközőzóna is megvolt. Az előfal résén keresztül maga a fal:
Az utolsó nap nagyon vicces volt, Berlin-Buchban voltunk, mindenféle dolgokat megtudtunk az ott zajló világszínvonalú kutatásokról. Szuper volt, mert még egy kis labormunkánk is volt, őszibarackból kivontuk a DNS-ét. Sajnos a román csávóval kerültem párba, de még így is nagyon jó volt. Isteni volt megint pipettákkal meg a desztillált vízzel szórakozni, de azért nem bántam meg, hogy az utolsó pillanatban mégsem biológia szakra adtam be a jelentkezésemet annó.
Utolsó pontként a hiperszuper kórházban vezettek körbe minket, de addigra már ment a brazil-portugál meccs. Úgyhogy a hazafelé úton a buszban már csak 8an ültek, mi az észt lánnyal ott maradtunk, és a kórházi váróterem kivetítőjén megnéztük a második félidőt. Volt egy pikantériája a dolognak. Csak a meccs volt szar.
Az első napon volt végülis csak politika közeli témaválasztás, de akkor sem csak a pártról volt szó, hanem pl világtörténelemről is (ennek semmi értelme sem volt, csak annyi volt közben a vicces, hogy a szemináriumvezető komcsi közben az alkotmányt olvasgatta). A délelőtt borzasztóan unalmas volt. Valamiért az idő felét arra tervezték, hogy majd kérdezünk, mert ez az utolsó alapítvány, amit meglátogatunk, mostanra biztos felgyülemlett bennünk egy csomó kérdés. Arra viszont nem gondoltak, hogy egyrészt azokat a kérdéseket már régen feltettük, másrészt minden alapítvány nagyjából ugyanúgy működik, tehát nagyjából mostanra átlátjuk a dolgokat. Mivel nem voltak kérdéseink igazán, ezért nagyon korán ebédeltünk, már f12kor. Az ebéd nagyon ínycsiklandó volt, leves, rengeteg szendvics meg csomó édesség. A lett lánnyal hasonló problémákkal küzdöttünk, méghozzá azzal, hogy nagyon hirtelen elfogyott a júniusi ösztöndíjunk, jóval a hónap vége előtt. És akkor jött a zseniális gondolat, hogy ne kelljen éheznünk, kölcsönkérünk egy kis kaját a kommunistáktól. Alig vártuk, hogy a szervezők kitegyék a lábukat az étkezőből, azonnal összecsomagoltunk pár szendót reggelire. Isteni finom volt másnap :)
Ezen kívül is volt szerencsére jó része a napnak, méghozzá egy csaj előadása a Linkéről. Nagyon korrekten beszélt a pártról, a problémáikról, az alakulásról, mindenről. Még a nyíltan provokatívnak szánt kérdéseinkre is mosolyogva válaszolt, méghozzá nagyon jól. Persze nem értettem vele egyet sok mindenben, de egy minden szempontból korrekt elemzést és értékelést kaptunk. Kalap le.
Másnap reggeltől már nem volt pártpolitika. Délelőtt a Wannsee-nél voltunk, abban a házban, ahol a hírhedt Endlösung született. Az nagyon érdekes volt. Két kép csak a rövid összehasonlítás kedvéért. Így néz ki a tárgyalóterem most:
És így nézett ki a negyvenes években:
Ez pedig csemege a németül tudóknak, kiállított szórólap a múzeumrészlegen:
Wannsee után Berlin-Karlshorstba mentünk, ahol a németek aláírták a második világháború után a fegyverletételt. Most ott német-orosz múzeum van, nem különösebben érdekes, ha valaki nincs elájulva a katonai dolgoktól, én nem voltam. De itt a terem, ahol hivatalosan véget ért a háború, a zászlók még az eredetiek:
Délután még elmentünk Berlinnek arra a részére, ahol a falból a legnagyobb rész megmaradt (Bernauerstraße), és ott még arról is volt előadás, szerencsére érdekes volt, mert addigra már nagyon fáradtak voltunk. Egy részen felépítették az eredeti konstrukciót, tehát nem csak a fal, hanem az előtte lévő ütközőzóna is megvolt. Az előfal résén keresztül maga a fal:
Az utolsó nap nagyon vicces volt, Berlin-Buchban voltunk, mindenféle dolgokat megtudtunk az ott zajló világszínvonalú kutatásokról. Szuper volt, mert még egy kis labormunkánk is volt, őszibarackból kivontuk a DNS-ét. Sajnos a román csávóval kerültem párba, de még így is nagyon jó volt. Isteni volt megint pipettákkal meg a desztillált vízzel szórakozni, de azért nem bántam meg, hogy az utolsó pillanatban mégsem biológia szakra adtam be a jelentkezésemet annó.
Utolsó pontként a hiperszuper kórházban vezettek körbe minket, de addigra már ment a brazil-portugál meccs. Úgyhogy a hazafelé úton a buszban már csak 8an ültek, mi az észt lánnyal ott maradtunk, és a kórházi váróterem kivetítőjén megnéztük a második félidőt. Volt egy pikantériája a dolognak. Csak a meccs volt szar.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése